Negyedszerre rendezik meg a Szegedi Várjátékokat
Huszonnégy színházi előadással, kézműves bemutatókkal, hagyományőrző történelmi játékokkal és számos gyermekprogrammal várja a közönséget július 13-ától a IV. Szegedi Várjátékok - közölte csütörtökön Kancsár József, a fesztivál szervezője a csongrádi megyeszékhelyen.
Dátum: 2006-06-08 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:29.009074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szeged egyik legnevezetesebb műemlékében és annak közvetlen környezetében másfél héten át rendkívül színes programkínálat várja majd a látogatókat az egészen fiatal gyerekektől kezdve a felnőttekig - mondta a szervező szegedi Pinceszínház művészeti vezetője a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón.
A programokat igyekeztek úgy összeállítani, hogy az egész család találjon kedvére való szórakozást. A délelőtti és kora délutáni színházi előadások a legkisebbeknek szólnak, ezzel egyidőben a kicsit idősebbek óriási fajátékokkal játszhatnak, kipróbálhatják a korongcsúsztatást, a bohócdobálást, ügyességi vetélkedőkön vehetnek részt - tudatta a művész.
Délután és kora este a várkert színpadán mesemusicalek és a Pinceszínház tavaly nagy sikert aratott saját bemutatója. a Ludas Matyi című mesejáték várja a háromszáz férőhelyes nézőtérre a publikumot. Az esti színházi előadások már a felnőtteknek szólnak.
Bemutatják a Szegedi Egyetemi Színpad - az VI. Országos Egyetemi Színjátszó Fesztiválon két díjat is nyert - Egy szerelem három éjszakája című produkcióját, vendégszerepel Kerekes Éva és Gáspár Sándor a Pulóvergyűjtők című darabbal, Eperjes Károly főszereplésével pedig Mrozek Striptease-t láthatja a nagyérdemű - ajánlott néhányat az előadások közül Kancsár József.
A zene sem maradhat ki a Szegedi Várjátékok programjai közöl, július 16-án a United szerepel a Tisza parton, július 21-én pedig a Pege Aladár Quartett ad ötvenéves jubileumi koncertet - tudatta a szervező.
MTI - fidesz.hu