Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veres András: Csak az eredményesség számít

Nem az számít, hogy milyen szinten foglalkoznak az egyházakkal az oktatási és kulturális tárcánál, hanem az, hogy milyen eredményességgel - mondta Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára egy sajtótájékoztatón szerdán.


Dátum: 2006-06-08 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:31.774753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Indifferens, hogy milyen szinten látják ezt a feladatot, elsődlegesen a kapcsolat intenzitása és eredményessége fontos számunkra" - mondta Veres András arra az újságírói kérdésre reagálva, hogy megfelelő szinten lesznek-e képviselve az egyházak, ha nem államtitkár, hanem csak főosztály vagy titkárság foglalkozik majd a területtel.

Hozzátette: mivel minden tárca kapcsolatba kerül az egyházi ügyekkel, már az előző kormány megalakításakor is jelezték, hogy jó lenne, ha a Miniszterelnöki Hivatalban lenne az a személy, aki ezt a kérdést koordinálja.

Veres András arra a kérdésre, hogy folynak-e tárgyalások az egyház és az állam között a vatikáni szerződés felülvizsgálatáról, azt válaszolta: eddig semmilyen információt nem kaptak arról, hogy a megalakuló kormány új alapokra szeretné helyezni a vatikáni megállapodást, de ha van olyan szándék, hogy annak egyes pontjairól egyeztetést szeretnének, a vatikáni bizottság tárgyalni fog erről. Hozzátette: az e célra két éve a kormány kezdeményezésére létrehozott vatikáni vegyes bizottság munkája megrekedt, ami nem az egyház hibája volt.

Hiller István, az oktatási és kulturális tárca miniszterjelöltje szerdán arról számolt be az Országgyűlés szakbizottsága előtt, hogy az egyházakkal való kapcsolattartást egy, a közvetlen irányítása alatt álló titkárság kezeli majd a következő években. A vatikáni szerződésre utaló kérdésre azt mondta, hogy ő a "szerződések betartásának a híve", ugyanakkor jövőre, a szerződés tizedik évében lehetőséget lát annak kétoldalú áttekintésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek