Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeresek voltak az új nemzedék jelöltjei

A 2002-es önkormányzati választások, a képviselőjelöltek személye és szakmai felkészültsége, valamint a jelölő szervezetek által kidolgozott helyi szakmai programok háttérbe szorulásával jellemezhetők. A választások értékelésének kapcsán a sajtótájékoztatón elhangzott: logó szavazás érvényesült 2002-ben Magyarországon.


Dátum: 2002-10-25 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:40.471779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidelitas két országgyűlési képviselője, Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt egyként a kormányzó pártok sikerének ismerte el a helyhatósági választások eredményét. Nyitrai kiemelte, a szövetségesekkel közösen indított új nemzedék jelöltjei több, mint 150 önkormányzat testületében jutottak mandátumhoz. Képviseltetik magukat a önkormányzatiság valamennyi szintjén, a fővárosi, megyei közgyűlésekben és a települési önkormányzatokban is.

Szijjártó Péter a jövőről szólva elmondta, a szervezet a rendszeres szakmai konzultáció érdekében megalakította a Fidelitas Önkormányzati Képviselőinek Klubját. Hangsúlyozta, a jelenleginél is szélesebb körű összefogásra van szükség a nemzeti oldalon, ezért kell foglalkozni az uniópárt vagy pártunió létrehozásának gondolatával. Ez nem csupán a pártok szövetsége alapján-, hanem a nemzedékek összefogására alapozva kell, hogy létrejöjjön. Ebben a Fidelitasnak nagy szerepe van. A szervezet által képviselt dinamizmus és lendület része lehet az új összefogásnak. Szijjártó megjegyezte, a Fidelitas már nem viseli el, hogy egykori cenzor telefonüzeneten keresztül jelöljön tévé elnököt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek