Thaiföld ünnepli az uralkodó trónra lépésének 60. évfordulóját
Sorra érkeznek az uralkodók és az államfők Bangkokba a világ minden tájáról, hogy részt vegyenek a thaiföldi király, Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) trónra lépése 60. évfordulójának ünnepségein.
Dátum: 2006-06-09 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:36.720008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az öt napig tartó ünnepségek pénteken veszik kezdetüket gyertyagyújtással és kedden fejeződnek be egy színpompás fogadással a királyi palotában. A meghívott vendégek között van 25 ország állam- és kormányfője, köztük Akihito japán császár, Beatrix holland királynő. Thaiföldön az ünnepségek idejét nemzeti ünneppé nyilvánították.
MTI - fidesz.hu