Külföldi újságírókat utasít ki Bagdad
Irak külföldi újságírókat utasít ki, mert beszámoltak egy kormányellenes tüntetésről. Ezt a CNN amerikai hírtelevízió jelentette, közölve, hogy munkatársai néhány napon belül elutaznak Bagdadból.
Dátum: 2002-10-25 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:41.100585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés szerint az iraki kormányt felbőszítették azok a külföldi sajtóbeszámolók, amelyek a hét elején a tájékoztatási minisztérium előtt tartott tüntetésekről láttak napvilágot.
A sajtószervezetek jelentéséből nem derül ki, hogy mennyire következetesen hajtják végre a kiutasításokat.
Az iraki hatóságok a CNN munkatársain kívül távozásra szólították fel az NBC tudósítóját, miközben a CBS News és a BBC helyi irodájában egyelőre nem hallottak a bagdadi vezetés döntéséről.
Az iraki kormányt a CNN-nek az a jelentése háborította fel, hogy a hatóságok tüzet nyitottak a tüntetés résztvevőire. Bagdad azért is neheztel az amerikai televízióra, mert az irodát tart fenn az ország északi részén, amelyet Szaddám Huszein államfő nem ellenőriz.
MTI - fidesz.hu