Az arab országoknak nagyobb segítséget kellene nyújtaniuk Iraknak
Az Egyesült Államok szerint az arab országoknak arra kellene használniuk a nyersolajexportból származó váratlan profitjukat, hogy segítsenek Iraknak az újjáépítésben, és írják le 40 milliárd dolláros adósságát - jelentette ki James Jeffrey, az amerikai külügyminisztérium iraki koordinátora csütörtökön.
Dátum: 2006-06-09 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:38.583225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán Jeffrey elmondta, hogy a Fehér Ház már lépéseket tett ennek érdekében Szaúd-Arábiánál és Kuvaitnál. Rámutatott, az említett országok tudatában vannak annak, hogy Irak újjáépítése stabilitása abszolút kulcsfontosságú tényező, és a kőolaj magas árának köszönhetően nagy és váratlan, előre nem kalkulált nyereséghez jutottak.
Az utóbbi hónapokban a kőolaj hordónkénti ára hetven dollár körül mozgott a világpiacon, részben az Irakban pusztító erőszak, részben pedig az Irán vitatott atomprogramját övező nemzetközi válság miatt. Jeffrey elmondta, hogy több alkalommal is ellátogatott a Perzsa-öböl mentén fekvő országokba, és nagyobb segítséget, valamint Irak adósságainak leírását kérte tárgyalópartnereitől.
Szaúd-Arábián és Kuvaiton kívül Irak a Párizsi Klubba tömörült kormányhitelezőknek tartozik a legnagyobb összeggel. A Párizsi Klub 2004 novemberében úgy döntött, hogy három lépésben összesen négy év alatt leírja az iraki adósság 80 százalékát. Iraknak a külfölddel szemben fennálló tartozását 120 milliárd dollárra becsülték akkor, ebből, a késedelmi kamatokat is felszámítva, 42 milliárd jutott a Párizsi Klub tizenkilenc országára. Az Egyesült Államok eddig több mint húszmilliárd dollárt pumpált bele az iraki újjáépítésbe.
MTI - fidesz.hu