Szabó Csaba feladta
Feladja a professzori címért folytatott küzdelmet Szabó Csaba tudományos kutató és az Egyesült Államokban folytatja munkáját. A szakterületén legtöbbet idézett tudós korábban élesen bírálta a Magyar Tudományos Akadémiát - ő ennek tulajdonítja, hogy Amerikában lehet professzor, hazájában viszont nem.
Dátum: 2006-06-09 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:41.018584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Csaba úgy döntött: elhagyja Magyarországot. A tudományos kutató, akit a szakmájában a legtöbbet idéztek eddig a világon, a Magyar Hírlapnak azt mondta: nem szeretne hat évet várni hazai professzori címére, megelégszik két amerikai egyetem hasonló titulusával. Hozzátette: nagyon sok mindennek kellene megváltoznia ahhoz, hogy újra itthon próbálkozzon.
Az InfoRádió kereste, de nem tudta elérni Szabó Csabát. A Nobel-díjasokkal együtt dolgozó kutató korábban azt mondta: azért nem lehet itthon professzor, mert bírálni merészelte a Magyar Tudományos Akadémiát.
Az egyetem szerint egyébként az orvostudományi karnak összesen 800 millió forint pályázati pénzt összekalapozó Szabó Csaba azért nem lehet professzor a hazájában, mert nem tanít még elég hosszú ideje. Ezt az InfoRádiónak május 11-én Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora mondta el.
A 39 éves Szabó Csaba ezt nem így látja. Az Egyesült Államokban folytatja munkáját, megfogalmazása szerint azért, mert "ott a kutatás minősíti a kutatókat".
inforadio.hu - fidesz.hu