Hiteltelen a kormány
A kormányprogram szöges ellentétben áll a választási programmal, emellett a kormány jelentős hitelességi problémával küzd, ugyanis azok alkotják az új kormányt, akik az országot rossz helyzetbe juttatták - mondta Pokorni Zoltán a kormányprogram vitájának második napján.
Dátum: 2006-06-09 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:43.912963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán beszédében a kormányprogram vitáját az elszalasztott lehetőségek napjának nevezte. A program, és a miniszterjelöltek nem adtak arra alkalmat, hogy az ország valódi problémáiról beszéljünk - szögezte le a Fidesz alelnöke, kiemelve: a koalíció pártjai miért nem használták ki az elmúlt négy esztendőt a változtatásra. Mint fogalmazott, nagyon jelentős hitelességi probléma van a kormány körül. "Önök juttatták ide az országot" - húzta alá a politikus, rámutatva: Veres János, Draskovics Tibor és Kóka János, a bajok fő okozói ismét szerepet kapnak az ország vezetésében. A legnagyobb felelősség azonban személy szerint Gyurcsány Ferencet illeti - fűzte hozzá.
Pokorni kitért arra is, hogy a kormányfő zárt ülésen kívánja majd a megszorító lépések részleteit ismertetni. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, mer-e a szemünkbe nézve ideállni és elmondani, mit kíván tenni az elkövetkező hónapokban?
"Számos fontos kérdést érint a program, de néhányat napirendre sem tűz" - figyelmeztetett a politikus, példaként említve a demográfiai válság és a munkahelyteremtés megoldásának hiányát, a nyugdíjrendszer összeomlásának elkerülésének megoldását, a gyermekszegénység problémájának és Magyarország felzárkózásának részleteinek megemlítését. Szólt arról is, hogy arról sem tudtunk meg sokat, miként kíván Magyarország csatlakozni az eurozónához.
A kormányprogram szöges ellentétben áll a három választási programmal - jegyezte meg Pokorni, hozzátéve: a dokumentumban csak óhajok és szándékok szerepelnek. A Fidesz alelnöke végül arra kérte Gyurcsány Ferencet, zárszavában pótolja a hiányosságait.
fidesz.hu