Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélsőbalos terroristákat tartóztattak le

A spanyol hatóságok letartóztatták pénteken a GRAPO szélsőbaloldali terrorcsoport feltételezett vezetőjét és két másik tagját.


Dátum: 2006-06-09 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:46.507071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A spanyol csendőrség szóvivője közölte, hogy Juan García Martinon, a feltételezett vezetőn, Carmen Cayetano Navarrón és María Aranzazu Diaz Villaron az ország északkeleti részében található Reus városban ütöttek rajta péntek hajnalban. Az illetőket fegyveres szervezethez való tartozás gyanújával körözték.

Az Október Elseje Antifasiszta Ellenálló Csoportokat (GRAPO), amely még 1975-ben, kevéssel Franco tábornok halála előtt jött létre Spanyolországban, több mint 80 halállal végződő merényletért és számos emberrablásért teszik felelőssé. Az ETA baszk szeparatista szervezet mellett a második legveszélyesebbnek tartott terrorcsoport vezetőinek nagy részét 2000 novemberében, majd 2002 nyarán fogták el Párizsban, de a csaknem lefejezett GRAPO azután részben újjáalakult. A GRAPO szerepel az Európai Unió és az amerikai külügyminisztérium terrorszervezetekről vezetett listáján is. Máig nem derült ki egyértelműen, hogy mi a csoport célja, bár tagjai az utóbbi években olyan célpontok ellen követtek el támadásokat, amelyeket a GRAPO "kapitalistának" tekint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek