Fegyverszünet a palesztin államért cserébe
Hosszan tartó fegyvernyugvást ígért Izraelnek Iszmáil Haníje palesztin kormányfő az 1967-es határok mentén létrehozandó palesztin államért cserébe abban az interjújában, amely a Jediót Ahronót izraeli napilap pénteki számában jelent meg.
Dátum: 2006-06-09 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:48.198268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hamász-kormány kész hosszú távra lemondani az erőszakról, amennyiben Izrael hozzájárul a palesztin állam megalakulásához Jeruzsálem fővárossal az 1967-ben megszállt területeken, valamint engedélyezi a palesztin menekültek visszatérését - fejtette ki a kormányfő az izraeli lapnak. "Nem Izrael állam elismeréséről beszélek - hangsúlyozta azonban Haníje. - Fegyverszünet esetén véget ér az erőszak, és nyugalom lesz a térségben." Arra az újságírói kérdésre, hogy az 1967-es határok elfogadása nem ér-e fel Izrael elismerésével, a palesztin kormányfő visszakérdezett: "Miért nem ismeri el Izrael a palesztin államot?"
A palesztin kormányfő az interjúban azt is kijelentette, hogy a palesztinoknak nincs szükségük a Mahmúd Abbász elnök által szorgalmazott népszavazásra a palesztin nemzeti megegyezési tervről. A palesztin elnökhöz közel álló tisztségviselők csütörtöki tájékoztatása szerint július 31-re írja ki Abbász a referendumot a közvetve Izrael elismerését jelentő palesztin nemzeti megegyezési tervről. Egy felmérés szerint a palesztinok közel 90 százaléka s a Hamász tagjainak is 72 százaléka támogatja "a palesztin egység fenntartását" szolgáló, népszavazásra bocsátandó tervezetet, amelyet különböző palesztin szervezetek Izraelben bebörtönzött vezetői dolgoztak ki.
MTI - fidesz.hu