Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Salkaházi Sára Budapest vértanúja

Tirts Tamás a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság elnökének nyilatkozta Salkaházi Sára közeljövőben történő boldoggáavatásáról.


Dátum: 2006-06-09 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:48.568202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budapesti katolikus közösségek és a város katolikus lakossága nagy örömmel fogadta Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfői bejelentését a Máriaremetei Kegytemplomnál, amit a már hagyományos egyházmegyei pünkösdi katolikus találkozón tett: Salkaházi Sára szociális testvér (1899-1944) boldoggá avatására 2006. szeptember 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában kerül sor. Ez a bejelentés egyúttal azt is jelzi, hogy XVI. Benedek pápa különös figyelemmel és megértéssel fogadta Dr. Erdő Péter, budapesti érsek-bíboros boldoggá avatási kezdeményezését. Kiemelt jelentősége abban áll, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar a 2006-os évet "Nemzeti Imaévnek" ajánlotta fel. Két olyan sorsfordító történelmi dátumra is emlékezünk idén, aminek kerek évfordulóját ünnepeljük 2006-ban: 1456. július 22-ei nándorfehérvári győzelem 550. évfordulója és 1956. október 23-ai Magyar forradalom 50. évfordulója.

Salkaházi Sára, a kassai születésű szociális testvér maradandó és önfeláldozó munkát végzett az 1930-40-es évek elején az akkor megerősödő keresztény-szociális munkában, közösségépítésben. Szociális Testvérek Társaságának tagjaként különösen nagy gonddal foglalkozott az ifjúsággal és a rászorulókkal. Az 1944-es budapesti ostrom alatt a ferencvárosi rendházban folyamatosan végezte azt a zsidómentő munkát, amit tudatosan vállalt, elöljárói engedélyével, tehát egyházi jóváhagyással. Ezért kellett vértanúhalált halnia 1944. december 27-én a ferencvárosi Duna-parton. Emlékét a mai napig rendtársai, a tágabban értelmezett család és a ferencvárosi hívek folyamatosan ápolták.

A boldoggá avatási jóváhagyás a tegnapi nap érkezett meg a Vatikánból. Salkaházi Sára élete jól példázza a szeretet és önfeláldozás XXI. században is fontos értékeit, a keresztény és zsidó közösségek megbékélését és együttélését. Ezért is nagyon fontos számunkra, hogy a boldoggá avatásra rendhagyó módon Budapesten kerül sor. A boldoggá avatás szertartását Dr. Erdő Péter bíboros vezeti majd, amelyet szeptember 15-én egy konferencia előz meg a fővárosi Kisebbségi Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság társszervezésében.

Budapest, 2006. június 9.

Tirts Tamás

elnök

Kapcsolódó elemek