Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a rábafüzesi határátkelőhelynél

Egy a magyar határhoz néhány száz méterre fekvő ausztriai hulladékégető tervezett építése ellen tiltakozott forgalomlassító demonstrációval több civil szervezet a szentgotthárdi önkormányzat támogatásával pénteken a rábafüzesi határátkelőnél.


Dátum: 2006-06-09 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:50.704367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közel száz tiltakozó az Ausztria irányából befelé vezető forgalmi sávot zárta el 10-15 személygépkocsival, pénteken 14-től 18 óráig. A forgalmat a rendőrség irányította.

Joób Márk, a demonstrációt szervező Polgárok egy Ígéretes Szentgothárdért (POLISZ) Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a Szentgotthárdon és környékén élő emberek tiltakozását az váltotta ki, hogy egy osztrák cég - a BEGAS Kraftwerk GmbH - nagy teljesítményű, évente akár 200 ezer tonna hulladék feldolgozására is alkalmas regionális hulladékégetőt kíván építeni és működtetni, a Szentgotthárd-Heiligenkreutz Ipari Park osztrák oldalán. Hozzáfűzte: a létesítmény a határtól 100, az Őrségi Nemzeti Parktól pedig 300 méterre lenne, ami elfogadhatatlan a helyiek számára.

Elmondása szerint az égetőmű a várostól észak-nyugati irányban épülne, ami éppen az uralkodó széljárás irányának fele meg, az üzem füstgázai pedig Szentgotthárd városát szennyeznék, ami szerintük veszélyezteti az ott élők egészségét.

Jób Márk hangsúlyozta: a tervezett hulladékégető ronthatja a Szentgotthárdon most épülő élményfürdő idegenforgalmi vonzerejét is, pedig az ipar leépülése után a város a fürdő által fellendített turizmusban látja jövője zálogát.

A tervek szerint a 2011-ben beinduló égetőműhöz a demonstrálók tudomása szerint a megsemmisítésre váró, nagy mennyiségű hulladék részben Szentgotthárdon keresztül érkezne az ipari parkba. Osztrák tervek szerint az égetésre váró szemét kétharmada közúton, egy harmada pedig vasúton, a szentgotthárdi vasútállomás beiktatásával kerülne az égetőműbe.

A tiltakozók azt is kifogásolják, hogy az osztrák partner nem adott időben tájékoztatás Magyarország számára az üzem tervezett telepítéséről.

A demonstrálók nagyon elszántak, és ha kell az osztrák oldalon is folytatják akciójukat, akár teljes útzárral is - mondta Jób Márk.

A tiltakozók szeretnék elérni, hogy a szentgotthárdiak és a környéken élők ügydöntő népszavazáson dönthessenek a létesítmény sorsáról.

Mint a tüntetésen elhangzott, az úgynevezett ESPOO nemzetközi egyezmény lehetőséget ad arra, hogy a határ túloldalán élők is beleszólhassanak az életüket közvetlenül érintő beruházások sorsába.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek