Forgalomlassító demonstráció Érden
Érden forgalomlassító demonstrációt tartottak környékbeli lakosok péntek délután, az akcióval az átadás előtt álló M6-os autópálya és az M0-ás körgyűrű közötti elkerülő útszakasz mielőbbi megépítését sürgették - közölte a fő szervező az MTI-vel.
Dátum: 2006-06-09 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:51.906209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Klész László elmondta, hogy a város északi részén, főként a Budafoki úton jelenleg is elviseletlenül nagy a kocsiforgalom, napi 24 ezer jármű dübörgése nehezíti az itt élők hétköznapjait, az új autópályaszakasz átadása nyomán a forgalom nyilvánvalóan tovább növekszik. A közlekedési tárca vezetői megígérték, egy, a várost elkerülő, hozzávetően 8 kilométer hosszúságú út megépítését, a földmunkák el is indultak, ám a beruházás félbemaradt. Az érintettek a munkálatok újbóli beindítását, az út mielőbbi megépítését követelik, amivel a helyi önkormányzat is egyetért.
A félpályás útelzáráson 40 gépkocsi, 15 motorbicikli és hozzávetően 150 ember vett részt. A demonstráció következtében a több kilométer hosszú araszoló autósor alakult ki mindkét irányban. A tüntetés 16 óra 30 perckor rendbontás nélkül befejeződött.
MTI - fidesz.hu