Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ciprus útját állja a török EU-csatlakozási tárgyalásoknak?

Útját állta Ciprus európai uniós nagykövete pénteken annak, hogy a huszonötök közös álláspontra jussanak a Törökországgal megindítandó csatlakozási tárgyalások első fejezete kapcsán, veszélybe sodorva a jövő hét elejére kitűzött miniszteri szintű EU-török találkozót.


Dátum: 2006-06-09 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:53.268399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint uniós diplomaták elmondták, Nicosia megtagadta, hogy az EU lezárja a csatlakozási tárgyalások 35 fejezete közül az elsőt - a legkönnyebbnek ígérkezőt -, amelynek témája a tudomány és a kutatás.

A ciprusiak követelték, hogy a közösség vegye fel az Ankara által teljesítendő kötelezettségek közé a szigetország elismerését és a Ciprushoz fűződő viszony normalizálását.

Törökország 35 ezer katonát állomásoztat Ciprus északi, töröklakta részén, nem ismeri el a görög ciprióta nicosiai kormányt, s azt hangoztatja, hogy a viszonyok rendezésének alapjául az ENSZ által a sziget egyesítésére kidolgozott béketervnek kellene szolgálnia. A dokumentumot 2004-ben népszavazáson elutasítottak a görög szigetlakók.

A pénteki fejlemény fényében nem világos, Abdullah Gül török külügyminiszter hétfőn - miként azt eredetileg tervezték - elutazik-e az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi találkozójára.

Ha elmegy, kemény bírálatokra számíthat a huszonötök részéről. Az EU véleménye az, hogy Törökországban lelassultak a reformok azóta, hogy Ankara előtt tavaly októberben megnyílt az út a csatlakozási tárgyalások előtt. A huszonötök különösen az emberi és kisebbségi jogok, a vallásszabadság és a hadsereg feletti civil ellenőrzés terén találnak kivetnivalót.

Mesut Yilmaz volt török kormányfő - Törökország EU-csatlakozásának vehemens szószólója - a Der Spiegel német hetilap internetes kiadásának úgy nyilatkozott, "teljesen jogos" a török reformok iramával szembeni egyre növekvő számú uniós bírálat. "A véleménynyilvánítás szabadságával, az igazságszolgáltatással és a vallási kisebbségek helyzetével kapcsolatban az Erdogan-kormány (vagyis a jelenlegi török kormány) reformjai sok kívánnivalót hagynak maguk után" - mondta a volt politikus.

Yilmaz már alig lát esélyt országa EU-csatlakozására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek