Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zelenovicot nem kiadták, hanem hazatoloncolták

Oroszország nem kiadta, hanem hazatoloncolta Dragan Zelenovicot: vagyis a bevándorlási szabályok megsértése miatt adta át a szarajevói hatóságoknak a volt boszniai szerb rendőrtisztet, nem pedig a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) megkeresésére, amely háborús bűncselekmények miatt körözi őt - magyarázták moszkvai belügyi illetékesek pénteken.


Dátum: 2006-06-09 20:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:02:53.974204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az orosz jog nem feltételezi bűnözők kiadását az NT megkeresésére. Ezért Zelenovic átadásának eljárása sokkal inkább egy olyan személy deportálása, aki jogellenesen szelte át Oroszország határát" - mondta egy névtelenségbe burkolózó tisztségviselő az Interfaxnak.

Az orosz külügyminiszter mindamellett elismerte az összefüggést Zelenovic átadása és az NT megkeresése között. Zelenovicot "az NT megkeresésével összefüggésben adták át az állampolgársága szerinti Bosznia-Hercegovina hatóságainak" - mondta Szergej Lavrov, aki a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjét, Christian Schwarz-Schillinget fogadta Moszkvában.

A most 45 éves Zelenovicot, a kelet-boszniai Foca város katonai rendőrségének egykori parancsnokhelyettesét az NT emberiesség elleni bűncselekmények, kínzás és nemi erőszak elkövetésével vádolja. Tavaly augusztus végén a nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban tartóztatták le, ahol évek óta élt Petrovic álnéven, s az építőiparban dolgozott.

Zelenovic átadása cseppet sem gyarapítja az NT amúgy meglehetősen csekély legitimitását - vélte Szergej Karaganov külpolitikai szakértő, aki szintén rámutatott, hogy a boszniai szerbet nem a törvényszéknek, hanem annak az országnak adták át, ahol bűneit elkövette. Az NT már alaposan aláásta politikai és erkölcsi legitimitását Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök halálával (ami a börtönében következett be) - emlékeztetett Karaganov, de hozzátette: ettől még Oroszországnak semmi szüksége arra, hogy a területén rejtegessen olyan embereket, akik bestiális bűnöket követtek el.

Mindamellett Leonyid Ivasov nyugalmazott vezérőrnagy, geopolitikai szakértő nemcsak a szerbek, hanem az orosz nemzeti érdekek "elárulásaként" fogta fel Zelenovic átadás-kiadását, ami szerinte újólag azt tanúsítja, hogy az orosz elit zokszó nélkül teljesíti a Nyugat utasításait. "Milosevic temetésén szerbek százezrei harsogták, Oroszország, Oroszország! Valakinek ez szemlátomást nem tetszett. Az ilyen aktusok (mint Zelenovic átadása) arra valók, hogy végképp lerombolják a szláv testvéreknek az orosz nép iránti bizalmát" - fejtegette Ivasov.

Carla Del Ponte, az NT főügyésze csütörtökön ismét bírálta Moszkvát, amiért késlekedett Zelenovic kiadásával, és amiért nem működik együtt egy másik szerb rendőrtábornok, Vlastimir Djordjic letartóztatásában, aki az NT szerint ugyancsak Oroszországban tartózkodhat.

A duma külügyi bizottságának első alelnöke szerint a Zelenovic Boszniának való kiadása azt mutatja, hogy Oroszország kész folytatni az együttműködést az NT-vel. Djordjic kiadásának igényét azonban az NT rossz helyre címezte, mert ez az ember nincs Oroszországban - mondta Leonyid Szluckij.

Lavrov egyébként azt mondta Schwarz-Schillingnek, hogy a boszniai rendezés fennmaradt problémáit fokozatosan kell megoldani az 1995-ös daytoni megállapodás alapelveire támaszkodva, különös tekintettel az összes államalkotó nép érdekeinek egyenlő mértékű tiszteletben tartására. Schwarz-Schilling abban jelölte meg saját feladatát, hogy Boszniát "egyfajta protektorátusból átvezesse a független állami létbe, s ezzel minimálisra csökkentse az eddig meglehetősen gyakori beavatkozásokat".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek