Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fábry Napok - színháznyitó és ősbemutató Kassán

Pénteken Kassán megkezdődött a 32. Fábry Napok eseménysorozata, melynek keretében egyebek között átadják a Thália Színház felújított épületének Márai Sándorról elnevezett stúdiószínpadát és bemutatják Hernádi Gyula Márairól írott dokumentumjátékát.


Dátum: 2002-10-25 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:42.700942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A résztvevők pénteken a Kassához közeli Stószon megkoszorúzzák az antifasiszta író, Fábry Zoltán sírját, este pedig megtekintik a város nagy szülöttjének életét idéző - a Magyar Művészeti Akadémia pályázatára született - Hernádi-darabot.

A Hernádi-bemutatóval november 22-ig tartó színházi fesztivál is kezdődik, melynek keretében a környező országok 13 színháza mutatkozik be a történelmi város magyar színtársulatának színpadán.

A színházépület felújítása két évig tartott és csak a szlovák kormány költségvetési támogatásának, valamint az Illyés Közalapítvány segítségének köszönhetően valósulhatott meg.

A Csemadok rendezésében sorra kerülő Fábry Napok eseményeire számos magyarországi vendéget is várnak, köztük Kocsi Lászlót, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Államtitkárát, Pomogáts Bélát, az Anyanyelvi Konferencia és az Illyés Közalapítvány elnökét, valamint a Magyar Művészeti Akadémia több tagját, köztük Szakonyi Károlyt, Lázár Ervint, Gyurkovics Tibort és Hernádi Gyulát, akik részt vesznek a kárpát-medencei magyar kulturális szervezetek kassai vitafórumán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek