Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békén hagynák a Titanic-ot

Az amerikai külügyminisztérium benyújtotta a kongresszusnak a hajótörést szenvedett Titanic védelmét célzó törvényjavaslatot pénteken.


Dátum: 2006-06-10 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:03:00.157259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvény tengeri emlékművé nyilvánítja a legendás óceánjáró hajó nyugvóhelyét annak a nemzetközi megállapodásnak az alapján, amelyet 2004-ben írt alá az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada és Franciaország. A kezdeményezéssel "tisztelegnek mindazok előtt, akik életüket vesztették a tragikus hajótörésben, és akik sírjának meg kell kapnia az illő tiszteletet" - hangsúlyozta a külügyminisztérium azt követően, hogy elküldte a megállapodást ratifikáló törvénytervezetet. A megállapodásnak az a célja, hogy véget vessenek minden olyan tudományos vagy turisztikai vállalkozás finanszírozásának, amelyek során engedély nélkül hoznak fel tárgyakat a roncsok közül, vagy megrongálhatják a négyezer méteres mélységben nyugvó Titanic maradványait. Ezért a katasztrófa által leginkább érintett négy ország megállapodott abban, hogy összehangolják "a történelem során talán legjelentősebb hajóroncs" védelmére irányuló erőfeszítéseiket.

A maga idejében tökéletesen biztonságosnak, "elsüllyeszthetetlennek" kikiáltott Titanic legelső útján, az angliai Southampton kikötőjéből New York felé vezető útján - fedélzetén 2207 utassal - 1912. április 15-én jéghegynek ütközött az Atlanti-óceán északi vizein, a kanadai Newfoundland partjainál és elsüllyedt. A katasztrófában 1490 ember veszett oda. A Titanic roncsait 1985-ben találta meg az amerikai Robert Ballard vezette expedíció. Ballard néhány hónapja arra figyelmeztetett, hogy mind a természeti erők, mind a tengeralattjáróval fosztogatók nagy károkat tettek a roncsokban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek