Irán ellenjavaslattal él
Irán megkezdte a nagyhatalmak által a teheráni atomprogram miatt kialakult válság megoldására tett ajánlatcsomag vizsgálatát, és valószínűleg ellenjavaslatokkal fog élni - közölte szombaton Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter.
Dátum: 2006-06-10 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:03:58.985070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenjavaslat lehet a hathatalmi (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt vétójoggal rendelkező tagja plusz Németország) ajánlatcsomag módosított változata vagy egy teljesen új csomag is - mondta Mottaki az Irna iráni állami hírügynökség szerint. Reményét fejezte ki, hogy az iráni javaslatot az európaiak gondosan meg fogják vizsgálni. Azt mondta, hogy e célból egy újfajta diplomácia, úgynevezett "ingadiplomácia" megvalósítására lesz szükség. Mottaki nem részletezte, hogy miben különbözne az iráni ellenajánlat a nyugati csomagtól. "Egy átfogó megértés irányában akarunk haladni, amely figyelembe veszi az egyik fél, Irán jogait, és egyúttal eloszlatja a másik fél aggodalmait" - magyarázta.
A hathatalmi ajánlatcsomag fő célja, hogy folytatódjanak a nagyhatalmak és Irán között az utóbbi atomprogramjáról kezdett, a közelmúltban megszakadt tárgyalások. A csomag néhány, az Egyesült Államok által tett jelentős engedményt tartalmaz, hogy rábírja Iránt az urándúsítás befagyasztására. Ezek része, hogy Washington békés nukleáris technológiát fog nyújtani Iránnak, felold néhány szankciót, és bekapcsolódik a Teheránnal zajló közvetlen tárgyalásokba. A csomagban már nem szerepel az a követelés, hogy Irán a tárgyalások előfeltételeként azonnal szüntesse be urándúsítási programját, ehelyett csupán annak felfüggesztéséhez ragaszkodik. Burkoltan viszont ENSZ-szankciók fenyegetését tartalmazza arra az esetre, ha Irán továbbra sem tesz eleget az utóbbi követelménynek. A nyugati javaslatcsomagot Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyújtotta át kedden az iráni félnek. Az első teheráni nyilatkozat szerint a csomag "pozitív lépéseket, de félreérthető elemeket" is tartalmaz, amelyeket további tárgyalásokon kell tisztázni. Solana azt mondta, hogy az iráni válaszra nem szabtak meg határidőt, ő személy szerint "néhány héten belül" számít erre. Irán kitart amellett, hogy atomprogramja békés célú, és hogy joga van a dúsításhoz, bár jelezte, kész a kompromisszumra annak mértékét illetően.
MTI - fidesz.hu