Végkiárusít a győri önkormányzat
Végkiárusítást hajt végre a győri önkormányzat a helyi Fidesz szerint. A szocialista városvezetés ugyanis hat városi tulajdonban lévő telkét is értékesíti és közel két milliárdos nagyságrendű bevételre számít az eladásokból. A pénzt a költségvetési hiány pótlására fordítják majd.
Dátum: 2006-06-10 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:02.853353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Győr legértékesebb telkeinek eladásáról döntött a város szocialista többségű önkormányzata. Az ellenzék szerint ezzel a hétmilliárdos hiány csökkentése a fő cél, de emellett a baloldal már tisztában van azzal, milyen megszorítások várnak az önkormányzatokra a jövőben. A hat telek eladása a Fidesz szerint végkiárusítással ér fel, a város így feléli maradék vagyonát is.
"Úgy látjuk, hogy a szocialista városvezetés már tudhat valamit a Gyurcsány-kormány várható, önkormányzatokat érintő szigorú megszorításairól, azért adja el a nagy értékű ingatlanokat, hogy ezzel pótolja a hiányt, ahelyett, hogy fejlesztésre fordítaná a város pénzét" - fogalmazott Németh Zoltán, a Fidesz győri képviselőcsoportjának frakcióvezetője.
Az ingatlanértékesítések révén mintegy 2 milliárd forintos bevételhez juthat Győr. Az ellenzék hiába kérte, hogy a közgyűlés konkrétan jelölje meg, mire használják majd fel ezt a pénzt, a többség ezt elvetette.
A korábbi telekeladások eredményeként több bevásárlóközpont is épült már Győrben. A jobboldal szerint ha már elkerülhetetlen, akkor most értelmes célokra kellene a telkeket kiárulni.
hirtv.hu - fidesz.hu