Ankara az EU-val való kapcsolatának felülvizsgálatát fontolgatja
Az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezletén nem jelentették be a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások pontos időpontját, emiatt Ankara a kapcsolatok felülvizsgálatát fontolgatja az unióval.
Dátum: 2002-10-25 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:43.688789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár Brüsszelben a csúcsértekezletet követően pénteken bejelentették, hogy előrelépés történt Törökország csatlakozásának ügyében, a találkozó azonban nem határozta meg a tárgyalások megkezdésének az időpontját.
A csúcs második napján elfogadásra váró EU-állásfoglalás üdvözli, hogy Törökországban előrelépés történt az emberi jogok tiszteletben tartása terén, valamint a gazdasági helyzet alakításában. Ezek lehetővé teszik a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal. Az EU állásfoglalás-tervezete felszólítja a tagállamok külügyminisztereit, hogy a decemberi koppenhágai csúcsértekezletre készítsék elő azokat az elemeket, amelyek alapján meghatározhatják Törökország jelöltté válásának következő szakaszát.
Törökország az EU állásfoglalás-tervezetének ismeretében kilátásba helyezte az EU és Ankara kapcsolatainak a felülvizsgálatát. Sükrü Sina Gürel külügyminiszter az Anadolu Ajansi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: amennyiben az EU nem hoz döntést a tárgyalások jövő évi megkezdéséről, úgy Ankara és az unió kapcsolatait ez károsan befolyásolná, és felül kell vizsgálni a kétoldalú kapcsolatokat.
Ankara azt nehezményezte, hogy a csatlakozásra váró államok közül egyedül Törökország számára nem határozták meg a csatlakozási tárgyalások menetrendjét.
MTI - fidesz.hu