Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teherán előterjeszti saját javaslatait

Elfogadhatatlanok az iráni urándúsító tevékenység leállítása céljából benyújtott hathatalmi javaslatcsomag bizonyos elemei - közölte vasárnap az iráni külügyminisztérium szóvivője.


Dátum: 2006-06-11 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:04.684355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A javaslatcsomagban "vannak pontok, amelyek elfogadhatók, vannak homályos pontok és vannak olyanok, amelyek véleményünk szerint nem kellene, hogy benne legyenek" - mondta Hamed Reza Aszefi.

Az iráni külügyi szóvivő megismételte, hogy Teherán nem mond le az urándúsítás jogáról. Hozzátette viszont, hogy az ajánlatcsomag

tanulmányozása nyomán Teherán előterjeszti saját javaslatait az iráni atomprogram körül kialakult nézetkülönbségek rendezésére.

Az iráni atomprogram ügye hónapokkal ezelőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került, miután Teheránnak nem sikerült meggyőznie a nemzetközi közösséget arról, hogy tudósai áramtermelés és nem atomfegyver építése céljából folytatnak atomipari kutatást.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Oroszország és Kína megállapodott egy Irán elé terjesztendő, ösztönzőket tartalmazó csomagban, feltételül szabva Teheránnak az urándúsítás leállítását, amire azonban az iszlám köztársaság nem hajlandó.

Noha a külügyi szóvivő nyilatkozata azt jelzi, Irán elégedetlen az ajánlatcsomag tartalmával, a végső szót nem a tárca mondja ki. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsot bízta meg a nukleáris ügyek vitelével, s Ali Laridzsánit nevezte ki az atomdossziéval kapcsolatban nemzetközi szervezetekben folyó egyeztetéseken Iránt képviselő tárgyalódelegáció élére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek