Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bebizonyosodott: Gyurcsány Ferenc hintapolitikus

Ma ismét bebizonyosodott hogy Gyurcsány Ferenc hintapolitikus, hiszen míg tegnap egy drasztikus megszorító csomagot jelentett be - amelynek következtében az emberekre nehezedő terhek jelentősen növekednek -, addig a mai napon minderről egy közjogi javaslatcsomaggal próbálja meg elterelni a figyelmet.


Dátum: 2006-06-11 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:05.320212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc az állam átalakításáról és a kormányprogramról tett bejelentéseire reagálva Szijjártó Péter elmondta: a Fidesz kezdeményezi, hogy a jövő héten, rendkívüli parlamenti ülés keretében, az ország nyilvánossága előtt adjon számot a megszorító intézkedésekről a miniszterelnök. Számoljon be arról, hogy ezek a megszorítások milyen újabb terheket fognak jelenteni a magyar embereknek.

Gyurcsány Ferenc magyarázattal tartozik azért is, amiért a választási kampányban dübörgő gazdaságról beszélt, míg a tegnapi napon Európa legnagyobb hitelminősítő intézete Magyarországot világelsőnek rangsorolta a GDP-arányos hiány tekintetében - tette hozzá a Fidesz kommunikációs vezetője.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek