Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégsem túsz volt a lelőtt nő

Péntek délutánig se engedték el külföldi túszaikat a moszkvai Melnyikov utcai kultúrpalotát megszállva tartó csecsen terroristák, és az orosz hatóságok szerint továbbra is vannak gyermekek az épületben. Közben kiderült: mégsem túsz volt a lelőtt fiatal nő.


Dátum: 2002-10-25 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:43.986524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB igazgatója péntek délután bejelentette: ha a terroristák elengedik túszaikat, a moszkvai vezetés garantálja a fegyveresek életben maradását.

Hírek szerint a 75 külföldi szabadon engedésére még pénteken sor kerülhet, de a túszejtők már a reggeli órákra is megígérték ezt. Péntek délutáni hírek szerint a tárgyalások nem vezettek eredményre. Már reggel megjelentek az érintett országok magas rangú diplomatái a helyszínen, hogy elvigyék honfitársaikat; nekik a terroristák követeléseiket tartalmazó levelet juttattak ki a vöröskereszt képviselőin keresztül.

A terroristák 8 gyermeket engedtek szabadon, de jelenleg is folynak a tárgyalások más túszok elengedéséről. Valentyina Matvijenko orosz miniszterelnök-helyettes közlése szerint egyelőre nem tudnak dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy ki számít gyermeknek: a terroristák csak a 14 éven aluliakat tekintik gyermekkorúnak, míg az orosz hatóságok valamennyi 18 éven aluli fogoly elengedéséhez ragaszkodnak. Szeretnék elérni a nők kiszabadulását is.

A helyszínen lévő egészségügyi szakemberek egyre nyugtalanabbak amiatt, hogy a terroristák továbbra sem engedik élelmiszer és ivóvíz bejuttatását a színházba, inkább ők is éheznek. A hatóságok készek a túszejtők bármilyen utasításának teljesítésére, akár helikopterről is leeresztenék a csomagokat.

Pénteken sikerült azonosítani a túszdráma eddigi egyetlen halálos áldozatát. A 26 éves, mellbe lőtt lány holttestét csütörtökön hozták ki az épületből. A korábbi hírekkel ellentétben nem túsz volt, akit menekülés közben lőttek agyon, hanem az utcában lakott, s a túszejtés után akart eddig nem tisztázott okból bemenni az épületbe.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aggodalmának adott hangot azzal összefüggésben, hogy a biztonsági szervek értékelése szerint erőszakos cselekményekre kerülhet sor Oroszország csecsen nemzetiségű polgárai ellen a túszdráma miatt. Utasította a rendvédelmi szerveket, hogy mindent tegyenek meg ezek megakadályozására. Hírek szerint Moszkva környékén le is lepleztek egy csoportot, amely csecseneket akart megtámadni és a szentpétervári hatóságok is szigorú ellenőrzéseket rendeltek el az ilyen hírek miatt.

Kiderült, hogy maguk a terroristák utasították foglyaikat, hogy mobiltelefonjaikon keresztül a csecsenföldi háború befejezését követelő tüntetésekre szólítsák fel hozzátartozóikat. A nap folyamán több ilyen megmozdulásra is sor került a fővárosban, a színház

épülete mellett, és a Vörös tér szomszédságában is. Az orosz belügyminisztérium közlése szerint ezt követően szigorúan fognak eljárni a nem engedélyezett megmozdulásokkal szemben, mivel a rendőri erők most a legfontosabb objektumok védelmére kellenek.

Dmitrij Rogozin, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma külügyi bizottságának elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy a külföld szolidáris és segítőkész megnyilvánulása a terrorizmus elleni nemzetközi egységfront létét mutatja. Megkérdezte ugyanakkor,

hogy az Oroszországot csecsenföldi politikája miatt gyakran bíráló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének illetékesei vajon most is "fegyveres ellenzéknek" nevezik-e a csecsen szakadárokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek