Ég egy raktár a fővárosban
Kigyulladt egy ezer négyzetméteres raktárépület Budapesten, a Lágymányosi híd pesti hídfője melletti barkácsáruház szomszédságában, vasárnap dél tájban - közölte Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2006-06-11 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:06.867843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szóvivő elmondta, hogy az épületben bálás ruhák égnek, s a Soroksári úti tűzeset 4-es fokozat alá esik.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója vastag, fekete füstről
számolt be, ami a volt vágóhíd területéről száll fel.
MTI - fidesz.hu