Lassú az apadás a Körösökön
Lassú ütemben, de tovább folytatódik az apadás a Körösökön; a Kettős-Körösön megszűnt az árvízvédelmi készültség - közölte az MTI-vel a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője.
Dátum: 2006-06-11 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:07.510712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kettős-Körösön vasárnap reggel hat órától megszűnt az árvízvédelmi készültség, továbbra is másodfok mellett védekeznek viszont a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón és a Sebes-Körös alsó szakszán, míg a legalacsonyabb a készültség a Hármas-Körösön - tájékoztatott Bak Sándor.
Elmondta: az igazgatóság 340 kilométer hosszúságú védvonalaiból 189 kilométer hosszúságban van érvényben készültség, amelyből 111 kilométeren másodfokú a védekezés.
A KÖRKÖVIZIG működési területén a tíz belvízvédelmi szakaszból kilencen van érvényben készültség, közülük harmadfokon a mezőberényi és a dögös - kákafoki szakaszon védekeznek.
A belvízzel elöntött területek nagysága kisméretében növekedett és elérte a 7.550 hektárt, amelyből 4.300 hektár a vetés.
MTI - fidesz.hu