Megfékezték a lángokat a tűzoltók
Megfékezték a lángokat a tűzoltók a főváros IX. kerületében kigyulladt raktárépületben, ahol vasárnap délután 4 óra után már csak az utómunkálatok zajlanak - közölte Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2006-06-11 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:11.057869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnap dél tájban tűz ütött ki egy mintegy 2.500 négyzetméteres raktárépületben, a Máriássy utcában, egy barkácsáruház szomszédságában. A felszálló vastag, fekete füst a város nagy részéről látható volt.
A szóvivő elmondta, hogy a füsttel járó égés megszűnt, megkezdődött az épületben található izzó lomok eloltása. A raktárban bálás ruhák égtek, a tűzeset az ötös skálán majdnem a legmagasabb, a 4-es fokozat alá esett.
A többhelyiségű, földszintes épületben 116 tűzoltó dolgozott. Erőfeszítéseiket 32 jármű, 18 habosított vízsugár és 3 vízágyú segítette. A lángok megfékezése óta hat vízszivattyú dolgozik, a lomokat két markológép forgatja át és az épület összeégett részeit is lebontják.
Molnár Péter közölte, hogy a tűzoltóságnak személyi sérültről nincsen tudomása, s a tűz keletkezésének okait már vizsgálják.
MTI - fidesz.hu