Bod: Gyurcsány olcsóbb állama a választásokra beígért költségvetés bukása
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a 2007 végéig szóló intézkedések egyértelműen megszorítások, mivel azok új adók bevezetését, illetve a már meglévő közterhek további emelését célozzák.
Dátum: 2006-06-11 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:12.471998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amit Gyurcsány Ferenc az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén "Új Egyensúly" program néven ismertetett, az nem más, mint a választásokra beígért költségvetés bukása - mondta Bod Péter Ákos közgazdász a hírTV-nek.
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a kormányzati intézkedés sürgősségét a konvergenciaprogram elkészítésének szeptemberi határidejével magyarázta, amit az Európai Unió határidőként szabott Magyarországnak a kiugróan magas költségvetési és államháztartási hiány lefaragására. A közgazdász úgy véli: januárban újabb megszorító intézkedések bejelentésére kényszerülhet a kormány.
hirtv.hu - fidesz.hu