Célzott támadások a Hamász vezetők ellen
Jóváhagyta a Hamász vezetői elleni, úgynevezett célzott támadások tervét Amír Perec izraeli védelmi miniszter - jelentette vasárnap este a jeruzsálemi televízió.
Dátum: 2006-06-12 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:19.235948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervet - mint kiszivárgott - Dan Haluc vezérkari főnök terjesztette a miniszter elé arra az esetre, ha a Hamász folytatja az izraeli területek elleni rakétatámadásokat.
Izraeli katonai tisztségviselők hétfőn közölték, hogy Perec védelmi miniszter elhalasztotta annak az átfogó légitámadásnak az elindítását, amelyet a légierő tervez a gázai palesztin szélsőségesek ellen. A miniszter időt akar adni a palesztin vezetésnek arra, hogy maga akadályozza meg e fegyveresek támadásait.
A nyilatkozók szerint a hadsereg parancsnokai vasárnap este vetették fel a miniszternek, hogy a légierőnek intenzívebbé kellene tennie csapásait a rakétakilövő palesztinok ellen. Perec erre azt mondta, hogy egy vagy két napig semmiképpen nem hagyja ezt jóvá.
Cahi Hanegbi, az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottságának elnöke a hadsereg rádiójának nyilatkozva hétfőn közölte, hogy maga Iszmail Haníje palesztin miniszterelnök is célponttá válhat, ha hozzájárul palesztin fegyveresek Izrael-ellenes támadásaihoz, noha Izrael tudomása szerint e pillanatban nincs érintve ilyen támadások tervezésében. Haníje ugyanarra a sorsra juthat, mint a Hamász alapítója és egykori vezetője, Ahmed Jaszin sejk, illetve utódja, Abdel-Azíz ar-Rantiszi. Mindkettőjüket rakétatámadással ölte meg Izrael 2004-ben.
A palesztin kormányt alkotó radikális szervezet, a Hamász a hét végén mondta fel a tizennyolc hónapon keresztül tartó tűzszünetet, miután nyolc halottat követelt egy izraeli tüzérségi támadás pénteken egy gázai övezeti strand ellen. A Hamász aktivistái azóta több tucatnyi rakétatámadást intéztek izraeli területek ellen, csupán hétfőre virradó éjjel kilencet, legfőképp a Negev-sivatagban található Szderót város ellen, és ezek egyike egy ember súlyos sebesülését okozta.
Izrael korábban több radikális palesztin vezető ellen hajtott végre célzott támadásokat, amelyek a legtöbb esetben végzetesnek bizonyultak.
MTI - Fidesz.hu