Villámlátogatás északon
Váratlanul az észak-koreai Keszongba érkezett Alexander Vershbow, az Egyesült Államok és Gleb Ivasencov, Oroszország szöuli nagykövete, akiket útjukra Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter is elkísért - közölték hivatalos források.
Dátum: 2006-06-12 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:20.178624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két Korea határa mentén lévő Keszongban a mintegy 80 fős, diplomatákból és nemzetközi szervezetek képviselőiből álló küldöttség várhatóan egy napot tölt el. A város ipari parkját dél-koreai pénzből építették fel, és az mintegy a két Korea közötti közeledés jelképévé és kézzel fogható eredményévé vált a 2000-ben megtartott Korea-közi csúcstalálkozó óta.
Az ipari parkban jelenleg 6500 észak-koreai dolgozik, de a nagyszabású fejlesztési elképzelések megvalósulása esetén a dél-koreai technológiával, a főként közfogyasztási cikkeket gyártó létesítmény 2012-től akár már 350 ezer észak-koreainak adhat munkát.
A létesítményt ugyanakkor amerikai bírálatok érik, mert Washington rossz szemmel nézi a két Korea közötti együttműködést, miközben a phenjani rezsim nem hajlandó ismét csatlakozni azokhoz a többoldalú tárgyalásokhoz, amelyek résztvevői rá akarják venni az észak-koreai vezetést arra, hogy mondjon le atomprogramjáról. Másrészt Washington szerint Keszong mintegy a phenjani rendszer legitimitásának egyik támasztéka.
Több nemzetközi emberjogvédő szervezet szerint a létesítményben dolgozókat kizsákmányolják. Ugyanis az a 15 dél-koreai társaság, amely a keszongi ipari park működtetésében érdekelt, nem a létesítmény észak-koreai dolgozóinak fizeti ki a munkabérét, hanem a phenjani kormánynak.
A dél-koreai országegyesítési minisztérium azonban úgy véli, hogy a mostani látogatás az ipari park körüli jobb nemzetközi megértést segíti elő.
MTI - Fidesz.hu