Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány kérjen bocsánatot a választóktól

A szombaton bejelentett kormányzati intézkedések drasztikusan növelik emberek terheit, ártanak a gazdaságnak és csak ideig-óráig segítenek az államkassza helyzetén - hangzott el Szijjártó Péter és Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-06-12 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:25.028230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gyurcsány kérjen bocsánatot a választóktól (Varga Mihály és Szijjártó Péter)

A hétvégén ismételten bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc hintapolitkus, hiszen míg szombaton drasztikus csomagot jelentett be, addig vasárnap már egy olyan közjogi javaslatcsomagról beszélt, amely mindössze a figyelemelterelésre volt alkalmas - hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Mint fogalmazott, mára világossá vált, hogy a Gyurcsány-csomag drasztikusan növeli a lakosság terheit, és minden hazugság ellenére a csomag fájni fog. Hozzátette azt is, a miniszterelnök elszámolással tartozik és egy őszinte vallomással, hogy megszorító intézkedései kiket, milyen mértékben és mennyi ideig fognak sújtani.

Gyurcsány magyarázattal tartozik azért is, hogy a kampányban miért mondták sikeresnek és dübörgőnek a magyar gazdaságot, miközben a Fitch Ratingsnek, Európa legnagyobb hitelminősítő intézetének szakvéleménye szerint a GDP arányos deficit tekintetében Magyarország a "világelső" - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs vezetője. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy ez a helyzet kockázatot jelent a magyar gazdaságra és Magyarország egészére is. Le kell szögeznünk azt is - folytatta -, hogy mindezért kizárólag Gyurcsány Ferenc és kormánya a felelős. Mint mondta, a magyar gazdaság kettészakadt; egy sikeres külföldire és egy túléléséért küzdő belföldire, akiket a kormányfő beleültetett a hintába, hiszen döntéseivel az ő lehetőségeiket korlátozza.

Varga Mihály a szombaton bejelentett Gyurcsány-csomag következményeiről úgy fogalmazott, szenvedni fogunk tőle, ugyanakkor arra kérte a miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot hazugságaiért. Legalább annyit mondjon, hogy "Bocsánat, nem mondtam igazat". Mint közölte, a kormánynak ötéves adócsökkentési programja mindössze öt hónapig élt, és szombattól minden várható lépésnek az ellenkezője fog történni. Az adóemelésekről szólva kifejtette, az áfat ismét 20 százalékra kívánják emelni, az evát 15 százalékról 25-re növelik, és az echo sem fog megszűnni.

"A legrosszabb úton indult el a kormány, ugyanis lépései nem a megoldást szolgálják" - hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve: két év múlva ugyanazok a problémák fognak fellépni a magyar gazdaságban. Rámutatott arra is, hogy a kormány lépéseinek 90 százaléka nem kiadáscsökkentésről szólnak, hanem az alkalmat keresik arra, hogy minél több pénzt vegyenek el az adózóktól. Mint fogalmazott, a Fidesz semmilyen adóemelést nem fog megszavazni, ugyanakkor alkotó ellenzékként saját javaslatokkal fognak előállni a Parlamentben a kialakult gazdasági helyzet helyreállításáért.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 893, 'source_type': 'media', 'source_id': 384, 'target_type': 'article', 'target_id': 51139, 'relation_type': 'describes'}