Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb adószigorítások még a héten?

Még a héten, akár kedden, újabb adószigorításokat jelenthet be a kormány a Napi Gazdaság információi szerint. A lap úgy tudja: szigorodni fog az üdülési csekk kiadása és felhasználása - és megszűnik több a munkáltató által biztosítható kedvezmény is. Az étkezési utalványról egyelőre nincs információ.


Dátum: 2006-06-12 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:26.313977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségpénztári befizetés kikerülhet a most évi 400 ezer forintban maximált béren kívüli juttatások közül. Ez azonban senkinek sem jelenthet jó hírt, a tervek szerint ugyanis a vállalatok ezentúl munkavállalóiknak csak a minimálbér ötödét fizethetik ki önkéntes pénztárba.

A tapasztalatok szerint pedig az önkéntes nyugdíj-, egészségpénztárak tagdíjbevételei is elsöprő arányban a cégektől származtak. Most azonban ezek a szereplők az önsegélyező pénztárakkal kénytelenek osztozni. Ráadásul úgy, hogy a céges befizetések a jövőben mindenképpen drasztikusan csökkennek. Azt is alaposan meg kell gondolni, hogy a természetbeni juttatásokat egy-egy vállalkozás hogyan alakítja, hiszen itt éppúgy, mint a béren kívüli juttatások "megszaladásánál", az eddigi 44 helyett 54 százalékos lesz az adóteher.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek