Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NATO gyakorlat magyar részvétellel

Magyar részvétellel kezdődött meg hétfőn Olaszországban az a NATO katonai-polgári gyakorlat, amelynek során a résztvevők az egymással határos országok etnikumai közötti viszályból adódó vészhelyzetek felszámolását gyakorolják.


Dátum: 2006-06-12 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:28.565872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A péntekig tartó manővereken a magyar egységeken kívül olasz, görög és portugál alakulatok vesznek részt. A gyakorlat az észak-atlanti szerződés úgynevezett CIMIC (Civily Military Cooperatoin) gyakorlatsorozatába illeszkedik.

A Livenza Cooperation fedőnevű gyakorlatnak azt kell bizonyítania, hogy a négy ország katonái és polgári védelmi egységei képesek összehangolni a katonai és a civil műveleteket válságterületeken, valamint tűzszünet és tárgyalások útján, NATO-csapatok telepítésével lezárni a nyílt konfliktusba torkolló etnikai konfliktust.

Ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében bevonnak szakembereket - orvosokat, építészeket, mérnököket és ügyvédeket is -, akiket a polgári életből hívnak be szolgálatra, hogy a biztonságos háttérkörnyezet létrehozását segítsék elő.

MTI - Fidesz.hu

Kapcsolódó elemek