Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összefirkálták a hódmezővásárhelyi zsinagóga falát

Ismeretlenek hétfőn ezüstszínű festékkel összefirkálták a hódmezővásárhelyi zsinagóga falát; a rendőrség rongálás vétségének gyanúja miatt indított eljárást - tájékoztatta az MTI-t Dezső József városi rendőrkapitány a helyszínen.


Dátum: 2006-06-12 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:32.332916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrségre délután fél egykor érkezett bejelentés arról, hogy ezüstszínű feliratok kerültek a zsinagóga utca felöli falára - mondta az alezredes.

A hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának helyszínre érkező munkatársai röviddel ezután rögzítették a nyomokat és megkezdték a tanúk felkutatását - közölte Dezső József.

Az ügyben rongálás vétségének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség - tette hozzá.

Az épület falára ezüstszínű spray-vel "Magyar holokauszt: Napjainkban!" "Ébredj magyar!" - feliratok és rovásírásnak tűnő jelek olvashatók. Hétfőn délután fél háromkor a feliratok eltávolítását megkezdték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek