Milliárdos árvízkárok a lakóingatlanokban Békésben
A tavaszi ár- és belvíz a lakóingatlanokban 1,1 milliárd forintos kárt okozott - tájékoztatta az MTI-t a Békés Megyei Védelmi Bizottság mellett létrejött újjáépítési bizottság hétfői ülését követően a megyei önkormányzat sajtószóvivője.
Dátum: 2006-06-12 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:33.562457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újjáépítési bizottság ülésén elhangzott, hogy a megye 75 településéből 43 érintett a tavaszi bel- és árvízkárok miatt - közölte Bod Tamás.
Elmondta: a május 31-ig kijelölt határidőig 3.600 bejelentés érkezett a kárfelmérőkhöz, amely összesen 1,5 milliárd forint kárról tudósított.
Az ezt követő ellenőrzések során az illetékes építési hatóságok, a közigazgatási hivatal és a katasztrófavédelem munkatársai pontosították az igényeket, így végül 2.478 lakossági ingatlankárt állapítottak meg, 1.1 milliárd forint értékben.
Gáti Zoltán, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a tavaszi belvíz miatt Bucsán például 613 ingatlanban, Dobozon pedig 351 lakóházban keletkezett kár.
Mint mondta: a belvíz miatt átáztak a többségében vályogból épült falak, illetve a repedések miatt statikailag is sérültek az épületek.
Hozzátette: információi szerint a tavaszi károkat országosan összesíteni fogják, s a jelentés ezt követően kerülhet a kormány elé, amely dönteni fog a kárenyhítés mértékéről.
MTI - fidesz.hu