Nemzeti érdekeket sért a védzáradék
A Fidesz felhívja a kormány figyelmét, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket és érje el az európai uniós csatlakozási védzáradék Magyarország nemzeti érdekeit sértő elemeinek kiiktatását - áll Szájer József, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője közleményében.
Dátum: 2002-10-25 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:46.381704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szájer József a közleményben jelzi: az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójáról érkező hírek szerint az úgynevezett védzáradék kétéves időtartamát további egy évvel kívánja az unió meghosszabbítani a tagjelölt országok csatlakozását követően.
A Fidesz szerint ez azzal járhat, hogy a tagjelölt országok, köztük Magyarország a csatlakozást követően még három évig nem tekinthető majd az Európai Unió teljes jogú tagjának, hiszen így előreláthatóan olyan megkülönböztetést lehet gyakorolni, amely az EU jelenlegi jogából nem vezethető le.
A közlemény emlékeztet arra, hogy az EU legutóbbi bővítése során a védzáradék időtartama mindössze egy év volt.
- A Fidesz az eredeti kétéves védzáradékra vonatkozó javaslat megjelenése után tiltakozott, és felhívta a kormány figyelmét, hogy ezen a területen a másodrangú uniós tagság megelőzése érdekében határozott lépesekre volna szükség - tartalmazza a közlemény.
Az ellenzéki párt bírálja Kovács László külügyminisztert, amiért "több alkalommal is nemzeti érdekeinkkel szemben az uniós védzáradék intézményét vette pártfogásba".
- A tiltakozás elmaradása és a védzáradék ügyének nyilvános kormány általi támogatása mára oda vezetett, hogy az unió az eredetileg két évre tervezett védzáradékot kiterjesztette, és ez egyben jelenti a másodrangú tagság kiterjesztését is - olvasható a közleményben.
MTI - fidesz.hu