Gyurcsány szavainak a forint is bedőlt
Gyurcsány Ferenc nyilatkozata nyomán meglódulhat az euróval szemben reggel óta már három egységet gyengült forint - előfordulhat, hogy nem kell várni őszig a családi kiadások emelkedésére. Ha a múlt hét végén még 263 forintért kapható euró elmegy 280-ig, az egy családi nyaralás költségét százezer forintonként 6440 forinttal emeli.
Dátum: 2006-06-12 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:37.086297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc nyilatkozata nyomán meglódulhat az euróval szemben reggel óta már három egységet gyengült forint - előfordulhat, hogy nem kell várni őszig a családi kiadások emelkedésére. Ha a múlt hét végén még 263 forintért kapható euró elmegy 280-ig, az egy családi nyaralás költségét százezer forintonként 6440 forinttal emeli.
"Olyan költségvetési politikát fogunk folytatni, amely javítja a hitelességet és a költségvetési egyensúlyt, és ezért a kamatprémium, amit fizetünk, szintén csökken majd. Ezek eredményeként a kamatszint mérséklődhet, és a forint elkezdhet a középárfolyam felé mozdulni."
Ez volt az a Reutersnek adott miniszterelnöki nyilatkozat, amelyet a piaci szakértők sem tudtak értelmezni - de úgy tűnik, máris elindította a forint gyengülését.
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója nem tudja mire vélni a miniszterelnöki szavakat: a megszorító csomag elvileg éppen a forint erősítését segíthetné elő, mind közvetlen, mind közvetett hatásaiban. És bár a kormány közvetlenül nem tud befolyással lenni a forintnak a piac és az MNB által szabályozott árfolyamára, a "verbális intervenciószerű" Gyurcsány-kijelentés zavarokat és gyengülést okozhat.
Az egész régiót magával rántotta a Gyurcsány kiváltotta forintgyengülés - mondta Heim Péter. Az Aegon befektetési alapkezelő vezetője "életveszélyesnek" mondta Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, melyet a kormánynak minél előbb - lehetőleg még ma - korrigálnia kéne.
Heim Péter egyetért azzal, hogy önmagában a megszorító csomag bejelentésének a forint erősödését kellett volna magával hoznia: példátlannak mondta azt, hogy egy lórúgásszerű megszorítás nyomán a pénz- és kötvénypiacok negatívan reagálnak. Ennek egyetlen magyarázata az elhibázott miniszterelnöki nyilatkozat, amelynek hatását felerősítette két körülmény.
A piacokon olyan a hangulat, amely a szocialistákhoz - még a korábbi nyilatkozatok vagy akár a Bokros-csomag tapasztalatai alapján - olyan képet köt, hogy könnyen hajlanak a forint leértékelődésével, az infláció erősítésével végbemenő költségvetési kiigazításra. A miniszterelnöki nyilatkozat ezt a képet felerősítette, ezért mielőbb olyan megszólalásokra lenne szükség, mely egyértelműsítik, hogy a magyar gazdaság az erős árfolyamban érdekelt.
Forrás: Index, 2006. június 12.