Tiltakozik a kongói ellenzék
Külföldi beavatkozásnak minősítette a kongói ellenzék az Európai Unió tervezett békefenntartó tevékenységét és tiltakozó akciót indított ellene - vált ismertté helyi idő szerint hétfőn Kinshasában.
Dátum: 2006-06-13 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:45.171964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki pártok szervezésében több százan tiltakoztak az ellen, hogy az Európai Unió a nap folyamán döntést hozott arról: mintegy két és félezer fős egységgel kívánja segíteni a kongói békefenntartást és ennek keretében a nyár végére tervezett parlamenti és elnökválasztás lebonyolítását. Ez lenne az első, igazán demokratikus választás az afrikai ország elmúlt negyven évében.
Jelenleg ENSZ-békefenntartók állomásoznak a Kongói Demokratikus Köztársaságban, s az EU a világszervezet békefenntartó tevékenységét kívánja segíteni.
Az ENSZ mintegy tizenhétezer békefenntartót állomásoztat az ország keleti részében, ahol az egymással rivalizáló fegyveres csoportok közötti összecsapások, továbbá az éhínség következtében 1998 óta milliók vesztették életüket.
Az ellenzéki tüntetők mindazonáltal az ország politikájába történő külföldi beavatkozásnak minősítették a békefenntartást. Értesülések szerint a kormány által kivezényelt biztonsági erők könnygáz bevetésével, továbbá figyelmeztető lövésekkel vetettek véget az ellenzéki megmozdulásnak.
MTI - fidesz.hu