Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebb gyógyszert támogat a tb

Hetven gyógyszernek megszűnik a tb-támogatása 2007 januárjától. Idén július elsejétől viszont kevesebbet kell fizetniük a betegeknek 200-220 orvosságért. Nem tudni ugyanakkor, hogy tervez-e a közeljövőben gyógyszerár-támogatást érintő intézkedést a kormány, ami alapvetően meghatározná a lakosság által fizetett térítési díjakat.


Dátum: 2006-06-13 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:48.927048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Listát küldött áprilisban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a gyógyszergyártóknak. Háromszázötven készítmény neve szerepelt rajta, azoké, amelyeknek megszűnhet a társadalombiztosítási támogatása. Az ok: túl drágák. Egy csaknem két éve hozott miniszteri rendelet ugyanis kimondta, hogy a hatóanyaguk alapján egy csoportba sorolt gyógyszerek közül megszűnik a tb-támogatása annak, amely legalább húsz százalékkal drágább az adott csoport referenciakészítményénél (ez általában a legolcsóbb szer).

A listára felkerült 350 orvosság közül 70 veszíti el 2007. január elsejétől a tb-támogatását - ezeket jövőre csak teljes áron vásárolhatják meg a betegek -, a többinél a gyártók árat csökkentettek. A szóban forgó 70 medicina mindegyike helyettesíthető egy olcsóbb, azonos hatóanyagú, biológiailag egyenértékű készítménnyel, amelyhez továbbra is támogatást nyújt a társadalombiztosító - mondta lapunk kérdésére Lengyel Gábor, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője.

Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke azt hangsúlyozta: nem értenek egyet a drágább orvosságok támogatásmegvonásával, mivel az túl nagy terhet ró az arra beállított betegekre. Mint mondta, nem tud mindenki könnyen és gyorsan gyógyszert váltani, mert a hatást nemcsak a hatóanyag, hanem a készítmény többi összetevője is befolyásolja.

A gyártói árcsökkentés miatt ugyanakkor számos készítményért kevesebbet kell majd fizetni a patikában 2006. július elsejétől. Az OEP szerint akár 200-220 termék is olcsóbbá válhat a betegek számára. Nem tudni azonban, hogy lesz-e jelentős mértékű árváltozás az idén a támogatott gyógyszereknél. Akár erre is utalhat a kormányfő szombati bejelentése, amely szerint mérsékelni kell a gyógyszerár-támogatásra fordított állami kiadás növekedésének ütemét. Azt viszont nem közölte, hogy milyen intézkedésekkel. Korábban felvetődött például a vényenként fizetendő receptdíj bevezetése, vagy a tb-támogatás széles körű csökkentése.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek