Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fájni fog! - a fogyatékkal élőknek különösen

A fogyatékkal élő emberek jelentős része már ma is nagy szegénységben él, így a kormány szombaton bejelentett megszorító csomagja fokozottan érinti őket - mutatott rá Soltész Miklós és Hirt Ferenc kedden, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-06-13 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:53.821729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Fájni fog! - a fogyatékkal élőknek különösen (Hirt Ferenc és Soltész Miklós)

Soltész Miklós kiemelte, hogy háromszor verte át a szocialista-szabaddemokrata kormány az embereket. Pont egy éve kezdték el azt a "sikerhadjáratot", melyben a szlogen a "dübörög a gazdaság", "lendületben az ország" volt. Tegnapelőtt azonban kiderült, hogy becsapták az embereket - tette hozzá.

A második hazugság maga a választási kampány volt. A politikus felidézte Gyrucsány Ferenc szavait: "Orbán Viktor álljon elő a farbával, hogyha tud valamit az ország állapotáról, mondja el, hogy mit gondol, mondja el, hogy mit tud", majd megjegyezte: mondta ezt az akkor regnáló miniszterelnök, aki nagyon is tisztában volt a helyzettel. Ennek ellenére továbbra is "nagy a jólét"-ről beszéltek.

Harmadszor pedig egy héttel ezelőtt csapták be az embereket, amikor beterjesztették a kormányprogramot, amely szinte csak általánosságokat tartalmaz - emelte ki a politikus.

Az adóemelések, az energiaár-emelések, és az árkompenzációk közvetlen hatása ebben az évben - a KDNP számításai szerint - eléri egy átlagnyugdíj értékét családonként, tehát 60-70 ezer forintot. 2007-re pedig ez a hatás több, vagy majdnem azonos egy havi átlagbérrel, tehát 150-200 ezerre tehető - hangsúlyozta Soltész Miklós

Megjegyezte: egy cégcsoport lesz az, aki jól fog járni a jövő évben, mégpedig a Gyurcsány Ferenchez közel álló ingatlanfejlesztők. Ugyanis várható - tette hozzá -, hogy az őszödi nyaraló lízingelése mintájára fogják fölépíteni a kormányzati központot, és az új minisztériumokat megteremteni. Utána több évtizedre visszabérelni. Megdöbbentő ez a cinizmus.

Tudniuk kell az embereknek, hogy a reformoknak álcázott Gyurcsány-csomag mily mértekben fogja a fogyatékos embereket sújtani. Négy évig, amíg állítólag dübörgött a gazdaság, fogyatékos-ügyben nem történt semmi - mutatott rá Soltész Miklós.

A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy a ciklus utolsó hónapjaiban a fogyatékosügyi programot átdolgozta a kormány, újraszavaztatta a parlamenttel, és kitolta az akadálymentesítés határidejét 2010-13-ra.

Kiemelte, hogy négy év alatt nem sikerült a munkaerőpiacra bevonni azokat a fogyatékos embereket, akik egyébként dolgozni szeretnének, saját magukról gondoskodni, és nem valamilyen segélyen, vagy támogatáson élni. Az ő számuk hatszázezer fő, és közülük mindössze nyolc százalék dolgozik - tette hozzá.

Elkeserítő az, hogy a fogyatékos emberek, és családjaik mély szegénységben élnek, amelyből nagyon nehéz lesz kikeveredni akkor, ha az elkövetkezendő években ezek a megszorítások fogják őket is, halmozottan sújtani.

Hirt Ferenc a megszorító csomagot és a kormányprogram fogyatékosügyi részét értékelve leszögezte: minden erejével azon lesz, hogy mindenkit meggyőzzön arról; ezt így nem lehet elfogadni.

Megdöbbentő - fogalmazott a Fidesz politikusa-, hogy a bevezetésre kerülő megszorító csomag egészen mást tartalmaz, mint amit választások előtt ígértek. Kiemelte: Minden erejével azon lesz, hogy mindenkit meggyőzzön arról, hogy ezt így nem lehet elfogadni.

Az elmúlt négy évben nem beszélhettük egységes fogyatékosügyi politikáról, és úgy néz ki, hogy az elkövetkező években sem lesz - mutatott rá Hirt Ferenc. Nagyon elszomorító az a közöny és közömbösség, ahogy a kormánypártok fogadták, hogy a köztársasági elnök visszautalta a Parlamentnek az Országos Fogyatékosügyi Programot. Egy mondatot sem hangzott még el ennek a fogyatékosügyi programnak a módosításáról - tette hozzá.

Az akadálymentesítés megvalósításának határidő-kitolásáról elmondta: ezt nem tudják elfogadni a fogyatékkal élők, hisz így nem tudják ügyeiket elintézni. Hangsúlyozta: megbukott a "semmit rólunk, nélkülünk" elv, és nem látnak arra garanciát, hogy a fogyatékosügyi program megvalósulhat az elkövetkező években. Sürgette, hogy a Gyurcsány-kormány minél előbb vonja be a civil szférát, a fogyatékosügyi szakértőket az átalakításokba.

"Azt szeretnék elérni, hogy a Gyurcsány-kormány értse meg végre, hogy a fogyatékkal élők is részt kívánnak venni az élet minden területén, a munkában, a közlekedésben, a kultúrában, médiában. Itt az ideje, hogy a társadalom megbecsült tagjaivá váljanak, és történjék meg az integrációjuk. Ehhez bizony politikai akaratra van szükség" - fogalmazott. Leszögezte, hogy a második Gyurcsány-kormány fogyatékosügyi programja teljesen elfogadhatatlan, és új szemlélet kíván.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 846, 'source_type': 'media', 'source_id': 387, 'target_type': 'article', 'target_id': 51219, 'relation_type': 'describes'}