Moszkva a teheráni tárgyalásokban reménykedik
Oroszország reményét fejezte ki, hogy Irán tárgyalásokat kezd az atomprogramja körüli problémák rendezésére irányuló hathatalmi javaslatcsomag alapján.
Dátum: 2006-06-13 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:55.899381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Reméljük, hogy ennek alapján tárgyalások kezdődnek olyan döntések kidolgozása céljából, amelyek lehetővé teszik Irán békés nukleáris tevékenységhez való törvényes jogának érvényesítését, s egyúttal szavatolják az atomsorompó-rendszer betartását" - jelezte a moszkvai külügyi tárca szóvivője keddi közleményében (www.ln.mid.ru).
A javaslatok megvalósítása egyebek között "kibővíthetné a modern atomenergetika fejlesztésének lehetőségeit Iránban, építve az Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közötti együttműködésre a bizalom légkörének, s a Teherán saját erőfeszítéseinek békés jellegében való meggyőződésnek a megerősítésében" - tette hozzá
Mihail Kaminyin külügyi szóvivő, hangot adva annak az orosz várakozásnak, hogy Irán gondosan mérlegeli a csomagot, hosszú távú érdekeit szem előtt tartva.
MTI - fidesz.hu