Még júniusban kamatemelés várható
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint akár még ebben a hónapban kamatemelés várható Magyarországon. A szakértők úgy vélik: legkésőbb 2007-ben 6 százalékra vagy afölé emelkedik a 12 havi infláció.
Dátum: 2006-06-13 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:56.855818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Barclays Capital befektetési csoport konzultánsa azt mondta: egyelőre nehéz pontosan megítélni a költségvetési csomag inflációs hatását, de szerinte a magyar piacokon tapasztalható gyengülés miatt a jegybank hamarosan fél százalékponttal emeli az irányadó kamatot.
A Goldman Sachs elemzői szerint is jelentősen nőtt a magyarországi inflációs kockázat a napokban bejelentett intézkedési tervek miatt.
A cég a következő hat hónapra 1 százalékpontos jegybanki kamatemelést jósol.
inforadio.hu - fidesz.hu