Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálják az FHB-részvények árfolyammozgását

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tudomással bír az FHB-részvények szokatlan árfolyammozgásáról, és mint minden szokatlan mozgásét, ennek körülményeit is megvizsgálja - nyilatkozta az MTI-nek Binder István, a PSZÁF szóvivője.


Dátum: 2006-06-13 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:57.161682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az FHB Jelzálogbank részvényeinek árfolyama hétfőn közel 10 százalékkal zuhant, a megszokottnál jóval magasabb forgalomban. A piac bennfentes kereskedésre gyanakszik, mivel az eladási szándék nem sokkal azelőtt erősödött nagymértékben, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették: mégsem a most érvényben lévő bankadó hatályát hosszabbítják meg, hanem az állami kamattámogatás után kell 20 százalékos járulékot fizetniük a bankoknak, ami hátrányosabb az FHB számára.

A bank papírjainak kereskedését a BÉT-en kedden felfüggesztették, amit a kibocsátó kért, amíg kiértékeli a lakástámogatási járulékbefizetést előirányzó kormányintézkedés várható hatását. A BÉT szerint a befektetők érdekeinek védelme, illetve a piac információkkal történő ellátása a részvények kereskedelmének felfüggesztését indokolja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek