Erdély száz éve
A székely identitás olyan tőke az összmagyarság számára, amit gyümölcsöztetni kell - jelentette ki Egyed Ákos kolozsvári akadémikus szombaton Debrecenben az 1902-es tusnádi székely kongresszus 100. évfordulója tiszteletére rendezett "Erdély száz éve" című tudományos tanácskozáson.
Dátum: 2002-10-26 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:48.413890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tudós emlékeztetett a száz évvel korábban megfogalmazott kívánalomra, miszerint "a székelységet szülőföldjén kell életképessé tenni". Hangsúlyozta: ma ugyanezt mondják az erdélyi magyar szervezetek, s hasonlóan foglal állást a magyar külpolitika is, miszerint a határon túli magyarság boldogulását a szülőföldjén kell biztosítani.
Székelyhidi Ágoston, a tanácskozást rendező Erdélyi Szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta: a tanácskozás ajánlásokat fogad el, amelyeket a magyar kormány elé terjesztenek arra vonatkozóan, hogy mire figyeljen oda az erdélyi magyarság fejlődése érdekében.
MTI - fidesz.hu