Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felszámolásra vár az orosházi baromfifeldolgozó is

A Carnex-csoporthoz tartozó újabb társaság fejezi be működését, ezúttal a Merian Rt. jutott a felszámolás sorsára. A felszámoló a minőségi baromfitermékeket előállító orosházi cég egyben tartására még lát esélyt, ám ha a termelés mégis leállna, közel hatszáz ember kerülne utcára - cikkezik a Népszabadság.


Dátum: 2006-06-13 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:57.843060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Május végén vált jogerőssé a Merian Finomszárnyas Különlegességek Rt. felszámolása. Az orosházi cég a hús- és azon belül főképp a baromfi-feldolgozásban számos érdekeltséggel bíró Carnex-csoport egyik cége.

A vállalat az elmúlt években általában szolid nyereséggel gazdálkodott, kivéve a 2004-et, amikor egy tűzvész miatt 600 milliós kár érte, amin tőkeemeléssel lett úrrá. A múlt évet a vállalat 20,4 milliárd forintos árbevétel mellett 35 milliós nyereséggel zárta, az idén azonban a baromfiágazatot sújtó értékesítési gondok válságos helyzetbe sodorta a Meriant.

A Merian felszámolását az rt. egyik beszállítója kérte százmilliós tartozásra hivatkozva. A felszámolóbiztos lát esélyt az orosházi üzem megmentésére. A társaság hitelezői csak akkor juthatnak hozzá pénzükhöz vagy annak nagyobb hányadához, ha a Meriant termelőüzemként sikerül értékesíteni, mivel az összesen 7,5 milliárdos követelésállománnyal szemben 3 milliárdos árukészlet áll. Mindezt mérlegelve a cég egyik bankja június elején 700 millió forintos kölcsönt nyújtott a cégnek. Ennek köszönhetően az orosházi üzem az elmúlt napokban 55-ről 70 százalékra növelte kapacitásának kihasználtságát. A Merian gépsorain jelenleg 580-an dolgoznak.

A felszámolóbiztos egy éven belül szeretné a cég kapacitását százszázalékosan kihasználni. Ha a Merian termelése mégis leáll, akkor az ezernél több dél-alföldi állattartót ránthat magával.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek