Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Rádió: tizenhárman pályáznak az elnöki posztra

Tizenhárman versengenek a Magyar Rádió elnöki posztjáért a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökének keddi tájékoztatása szerint.


Dátum: 2006-06-13 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:58.135483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gellért Kis Gábor az MTI-nek elmondta: a 15 érdeklődő közül, akik korábban megvásárolták a jelentkezéshez kitöltendő csomagot, ennyien adták le a kedd déli határidőig pályázati anyagukat a tisztségre kiírt, sorrendben ötödik pályázaton; a tenderbontás szerda délután lesz, ekkor derül ki, hány jelentkezés érvényes, ahogy az is, kik járultak hozzá nevük közzétételéhez.

A rádiózásról és televíziózásról szóló, közismert nevén a médiatörvény értelmében a beadási határidőtől számított harminc napon belül kell a közalapítvány kuratóriumának megválasztania az új vezetőt, vagy a procedúra sikertelensége esetén elnökségének újabb fordulót kiírnia. A Magyar Rádió tíz hónapja, Kondor Katalin mandátumának lejártával megüresedett elnöki posztját eddig négy pályázaton nem sikerült betölteni, az első menet kivételével pedig még jelöltet sem állítottak a tisztségre. Az ötödik kiírásra jelentkezők június 13-ig adhatták le jelentkezésüket és az elképzeléseiket tartalmazó dokumentációt.

Jelenleg Gőblyös István gazdasági és Hollós János igazgatásszervezési alelnök látja el az ügyvezetői feladatokat; megbízásuk az új elnök megválasztásáig szól. Az MTI kuratóriumi tagoktól származó értesülései szerint az elnökség június 19-én, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium 26-27-én tartja a meghallgatásokat, az elnökválasztás tervezett időpontja pedig július 10.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek