Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-csúcs napirendjéről levették az alapjogi ügynökséget

Csalódottságát fejezte ki Franco Frattini európai biztosnak Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségével kapcsolatos EP-jelentéstevő, amiért az e heti EU-csúcsértekezlet napirendjéről levették az ügynökség kérdését.


Dátum: 2006-06-13 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:59.387888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EP állampolgári szabadságjogi, bel- és igazságügyi bizottságában Frattinival folytatott eszmecserét követően, kedden kiadott közleményében a magyar képviselő emlékeztetett arra, az EU-tagországok külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy az ügyet újabb szakértői egyeztetésre küldi vissza. Gál Kinga csalódottságának adott hangot a döntés miatt, úgy vélve, hogy "a parlament, az Európai Bizottság és a soros osztrák EU-elnökség erőfeszítéseinek eredményeképpen jó kompromisszumos szöveget fogalmaztak meg. A cél ugyanis az volt, hogy egy valóban független, elszámoltatható és hatékony ügynökség jöjjön létre." A képviselőasszony hangsúlyozta: az ügynökség először foglalkozna az alapjogok Európai Unión belüli érvényesülésével. Így Európa polgárai közvetlenül érdekeltek egy ilyen intézmény létrehozásában.

Frattini biztos a ülésen "megerősítette, hogy a feladat most Németország és a többi ellenkező tagország meggyőzése arról, hogy az ügynökségtől nem kell tartani, hiszen nem lesz döntéshozói, csak döntés-előkészítői kompetenciája" - áll a közleményben. A biztos reményét fejezte ki, hogy a szakértői egyeztető testület képes lesz eredményt felmutatni a júliusban kezdődő, féléves finn elnökség alatt, azonban véleménye szerint még így sem valószínű, hogy az ügynökség megkezdheti tevékenységét 2007. január elsejével. Gál Kinga abszurdnak nevezte, hogy "néhányan az Európa Tanácsból elérhetik egy olyan ügynökség jövőjének megkérdőjelezését, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az EU-ban és az Európa Tanácsban egyaránt segítse a döntéshozó intézményeket". Hangsúlyozta: "szégyen az EU-ra nézve, hogy képtelen megegyezni egy ilyen ügynökség létrehozásáról, amely az alapjogokat népszerűsítené, így tükrözve társadalmaink elvárásait".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek