A nagycsaládosok visszautasítják a kormányfő állításait
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) tagsága a legnagyobb aggodalommal tapasztalja, hogy helyzetükről az őket még másoknál is súlyosabban érintő megszorítások kapcsán megtévesztő nyilatkozatok jelennek meg, ezért mielőbbi tárgyalásra kérik a miniszterelnököt.
Dátum: 2006-06-13 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:59.710231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszterelnök úr!
Az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatai kapcsán kénytelenek vagyunk visszautasítani azt az állítását, hogy a nagycsaládosok lényegesen több családtámogatást kapnak, mint mások. A NOE tagjaként Ön is megkapta, olvashatta számításainkat, amelyek egyértelműen azt mutatják, hogy a több gyermeket nevelők jelentős része a családtámogatási rendszer átalakításával - melynek a családi pótlék csupán egy eleme - a vesztesek közé került. A szaktárcák mellett Önnel is folytattunk tárgyalást a gázár kompenzáció jelenlegi rendszerének alkalmatlanságáról, a nagycsaládokat sújtó diszkriminációról, szociális tarifarendszer kialakításának szükségességéről is.
Az eleve hátrányos helyzetű, az átlagnál több terhet vállaló, de a társadalomban jelentős szerepet betöltő családoknak a most bejelentett intézkedések sora további nehézségeket okoz. Nem vitatva, hogy a gazdasági-pénzügyi egyensúly helyreállítása érdekében sokak áldozatvállalására van szükség, mégis elvárjuk, hogy a gyakran hangoztatott igazságosság jegyében, a leginkább kiszolgáltatott rétegek esetében - mint amilyen a több gyermeket nevelők csoportja is - minimálisra csökkentsék a lehetséges veszteségeket és hátrányokat. Ezért felszólítjuk Miniszterelnök urat, úgy is, mint egyesületünk tagját, aki belépésekor tudatosan vállalta, hogy a NOE alapvető céljaival és értékeivel azonosul és ezekért munkálkodik, hogy - mint egy évvel ezelőtt erre ígéretet tett - biztosítsa a tárgyalás lehetőségét egyesületünk számára a legrövidebb időn belül, és a "dinamikus egyensúly" intézkedési csomag egyes elemeivel kapcsolatban is vonja be egyesületünk szakértőit a konkrét intézkedések tartalmának, feltételeinek kialakításába. Mert - bár Ön nyilatkozatában azt mondta, hogy a legtöbbet fogyasztók között a sokgyerekesek vannak legkevesebben - ezzel ellentétben e családokban nevelkedik a magyar gyermekek egyharmada, akik nélkül Magyarországnak nincs jövője.
Dr. Szabó Endre
Nagycsaládosok Országos Egyesülete