A kormánynak kötelessége összehívnia a Máért-et
"Értetlenül állunk a Magyar Állandó Értekezlet megszüntetésére vonatkozó nyilatkozat előtt: a Máért összehívására politikai megállapodás kötelez, amit a kormánynak, a szocialista pártnak is be kell tartania" - mondta az MTI-nek Németh Zsolt, a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke.
Dátum: 2006-06-13 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:04:59.994483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kifejtette, a "kompromisszumképtelenség vádja" téves információn alapul, illetve ha valakire, a két kormányzó pártra - az MSZP-re és az SZDSZ-re - alkalmazható, meglátása szerint miattuk zárult közös nyilatkozat nélkül a Máért utolsó, 2004. novemberi ülése. Hozzáfűzte, hogy a Fidesz a határon túli magyarság égető gondjainak megvitatása érdekében kész együttműködni a Máért minden tagszervezetével, így a kormányzattal is. Ebből a körből a Kárpát-medence népesedési, migrációs gondjait, a magyar nyelvhasználat, az oktatás, az egyházak problémáit, illetve az európai uniós csatlakozás kihívásait emelte ki a legnagyobb ellenzéki párt politikusa. A kettős állampolgárság kérdéséről szólva Németh Zsolt kiemelte, hogy a Fidesz támogatja ezt az intézményt; ebben a kormány, a kormánypártok bizonyulnak kompromisszumképtelennek. Hozzátette, hogy a Máért üléseinek napirendjét maga az állandó értekezlet határozza meg.
MTI - fidesz.hu