Párizs elutasítja az amerikai tervezetet
Párizs egyelőre nem találja kielégítőnek az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolásával kapcsolatban elkészült amerikai határozattervezetet, s ha nem sikerült közös nevezőre jutnia a Washingtonnal, saját határozati javaslatot fog benyújtani az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Dátum: 2002-10-26 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:48.710622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénteken ismertté vált amerikai szövegtervezettel kapcsolatban Párizsnak fenntartásai vannak - fejtette ki Dominique de Villepin francia külügyminiszter az Europe 1 rádió szombat reggeli adásában. A párizsi külügyek irányítója szerint a washingtoni határozati indítvány nem koncentrál eléggé a valódi tennivalókra, nem tartalmazza az előrelépés lehetőségét olyan mértékben, ahogy azt Párizs szeretné.
Villepin közölte, hogy kormánya a következő napokban az amerikai dokumentum alapján próbál meg egyetértésre jutni Washingtonnal az iraki témában, de ha ez nem sikerül, el van szánva arra, hogy saját szövegtervezetét is hivatalosan beterjeszti az ENSZ döntéshozó fóruma elé.
A külügyminiszter hangoztatta, hogy Franciaország egyhangú szavazási eredményre törekszik, olyan határozatot szeretne tető alá hozni, amely világos és kemény üzenetet intéz a bagdadi vezetéshez.
- Az erőszak automatikus alkalmazását azonban Párizs ellenzi, álláspontunk szerint ez csak a legvégső eszköz lehet - szögezte le kormánya elvi kiindulópontját Villepin. Párizs és Washington között hetek óta tart a diplomáciai kötélhúzás az iraki tömegpusztító arzenál felszámolásának témája kapcsán. Párizs hajthatatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy katonai intervencióra az ENSZ alapító okmányával összhangban csak a világszervezet adhat felhatalmazást, ennek az elvnek mellőzése nézete szerint alapjaiban számolná fel a nemzetközi jogi normákat. A francia javaslat kétlépcsős megoldást indítványoz: az első határozatban a BT kategorikus felszólításban figyelmeztetné Bagdadot, hogy köteles teljesíteni a világszervezet korábbi döntéseit, s ezzel összhangban feltétel nélkül biztosítania kell az ENSZ fegyverellenőreinek helyszíni vizsgálódásait. E követelés nem teljesítése esetén - javasolja Párizs - a BT egy második határozatban döntsön arról, milyen eszközöket választ követelései kikényszerítésére.
Washington hosszú vonakodás után járult hozzá, hogy egy egyoldalú, preventív amerikai katonai intervenció helyett ENSZ-felhatalmazást kérjen a cselekvésre. Ragaszkodik viszont ahhoz, hogy egyetlen BT-határozatban szólítsák fel Bagdadot csapásmérő kapacitásának felszámolására, s a követelés érvényesítésének kudarca esetén szabad kezet kapjon a katonai fellépésre a maga által megszabott időben és módon.
MTI - fidesz.hu