Kostunica támogatást vár Putyintól
Szerbia orosz támogatást vár a koszovói probléma kompromisszumos megoldásához - mondta Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök, aki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott kedden Szentpéterváron.
Dátum: 2006-06-13 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:05:00.916488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szerbia a kompromisszum, a nemzetközi jog és a jogrend tiszteletben tartása mellett foglal állást (az ENSZ-igazgatás alatt álló, albánok lakta déli tartománya jövendő státusára vonatkozó tárgyalásokon), és ebben számítunk Oroszország támogatására" - jelentette ki Kostunica kedden a X. szentpétervári gazdasági fórum nyitóülésén, mielőtt találkozott volna Putyinnal.
Putyin még ez év elején hangsúlyozta, hogy Koszovó státusára egyetemes megoldást kell találni, s egyben rámutatott a függetlenség megadásának veszélyeire. Jelezte, hogy egy ilyen precedens Pandóra szelencéjeként elszabadíthatja a szeparatista törekvéseket a posztszovjet térben is.
Már a sokak által Koszovó függetlenségének előjátékaként szemlélt montenegrói népszavazás eredménye is "lovat adott" a Grúziától az 1990-es évek elején háborúval elszakadt Abházia és Dél-Oszétia vezetői alá, mint ez a referendum után tett nyilatkozataikból kitűnt. Oroszország, amely vasárnap elsőként ismerte el hivatalosan is Montenegrónak - a nemzetközi joggal összhangban álló - függetlenségét, egy e hónap eleji külügyi közleményben lényegében egyenlőségjelet tett a grúz szuverenitás és a dél-oszét önrendelkezés közé.
Putyin a montenegrói különválás tükrében tárgyalta meg Kostunicával a kétoldalú viszonyt és a balkáni problémákat. Szerbia kész a demokrácia és a nemzetközi jog elveivel összhangban megoldani minden kérdést a területén és a térségben - ismételte meg Kostunica Putyin előtt az Interfax szerint.
MTI - fidesz.hu